A KLUB nyitva,
csatlakozz!​

Nap
Óra
Perc
Másodperc

Gyerekkorod óta arról álmodozol, mennyi mindent elérhetsz az életben. 

Csúcsteljesítményre törekszel, de úgy érzed, az áttörés elmarad, a teendőlista taposómalma, a kiválóság hajszolása és a küzdelem folytatódik. Tele vagy bizonytalansággal, ismétlődésekkel, látod a sok sikertörténet főszereplőjét és azt érzed: 

“Én is lehetnék, miért nem vagyok?”

Létrehoztuk neked a közösséget, amely végre összehangolja az összes hajtóerődet és úgy hívják: 

FRIDA BERILL - Te is lehetnél.

Itt a képességeid, önismereted és kompetenciáid összehangolása áll a középpontban, hogy egy élhető, sikeres életet alakíthass ki.

Nem kell egyedül csinálnod!

Akár a személyes életedben, akár a vállalkozásodban vagy az énmárkaépítésben szeretnéd megtalálni és megvalósítani a saját “lehetetlenedet”, itt szövetséget, átfogó tudást, támogatást, stratégiát, rendszerszemléletet kapsz és mindezek mellé egy olyan történetet is adunk, amely megtanít felszabadultan megélni, hogy többé nem kell elnézést kérned azért, aki vagy.  

Legyél tagja annak a közösségnek, ahol a siker nem álom, hanem tervezett valóság!

Építsd a személyes márkádat könnyedén – mert a növekedés nem küzdelem, hanem stratégia!

Képzeld el, hogy a személyes márkaépítés nem egy hosszú, stresszes harc, hanem egy átlátható, izgalmas folyamat, amelyben végre megengedheted magadnak, hogy önazonosan és magabiztosan növekedj. 

Gyakorlatias stratégiák

Lépésről lépésre vezetünk, hogy a személyes márkád ne csak kiemelkedjen, de stabil alapokra is épüljön.

Belső felszabadulás

Támogatunk abban, hogy elengedd a bizonytalanságot és önkorlátozó mintákat, amelyek eddig visszatartottak.

Tartós eredmények

Az egyszerű trükkök helyett hosszútávon működő módszereket kapsz, amelyek önazonosak és fenntarthatóak.

+ RÁADÁS: formabontó kiegészítő formátum

A fiktív és megtörtént események alapján írt Frida Berill történetek izgalmas keretezést és tanulságokat hoznak a személyes márkaépítésről, melyeket könnyen átültethetsz a saját életedbe. Frida Berill nem csupán egy karakter. Az ő küzdelmei, döntései és sikerei megmutatják, hogyan lehet a kihívásokból erőt kovácsolni, és hogyan érdemes kitartani akkor is, amikor minden más elbizonytalanít.

Van olyan, hogy előbb mindennek véget kell érnie, hogy a megfelelő kezdet teret kapjon.

A sorsfordító siker változások összefüggő sorozata, folyamatos ok-okozati kapcsolatban levő eredmények hálózata. Ahogyan egy gépezet is csak akkor indul be, ha minden alkatrésze pontosan a helyén van, úgy az életed vagy a vállalkozásod is csak akkor tud eredményesen működni, ha az erőforrásaidat és képességeidet megfelelően rendezed össze.

Hiába próbálsz nagy eredményeket elérni, ha a ‘fogaskerekek’ nincsenek összhangban, a gépezet egyszerűen nem indul be.

Az az út, amit eddig megtettél, nemcsak a cél felé vezetett, hanem közben formált és megerősített téged.

Minden egyes tanulás és kihívás, amivel szembenéztél, most erőt ad, hogy tovább tudj lépni. Képzeld el, milyen messzire jutottál, és tudd, hogy most már nem vagy messze attól, ahol a befektetett munkád valódi gyümölcsét élvezheted.

Eljött az ideje, hogy értelmet adj az eddig befektetett eneregiádnak és felfedezd, mire vagy képes, amikor az összes hajtóerőd összehangoltan működik!

Fedezd fel a kiválóságot magadban!

 “A siker nem egy nagy dolog, hanem sok apró dolog helyesen elvégezve, minden nap.” 

John C. Maxwell

Ez az a hely, ahol…

𖣔újító formátum 𖣔, amely több területre rálátást ad a személyes márkaépítéshez kapcsolódóan, miközben végigkísér a kiválóság útján

Egy támogató, biztonságos tér, ahol egyszerre tanulhatsz:

ÖNISMERET FEJLESZTÉSRŐL

Ha nem rendelkezel elég mély önismerettel ahhoz, hogy felismerd és megfelelően használd az értékeidet, erősségeidet, fejlesztendő területeidet, az olyan ismétlődésekhez vezethet, amelyek akadályozzák, hogy áttörő változásokat érj el. Ha megfelelően hozzáférsz az eddigi tiszta, szubjektív élményeidhez, majd ezt behelyezed egy élet/márkatörténeti keretbe, egy narratívába, hogy honnan hová tart, sokkal közelebb kerülsz önmagad és a céljaid meghatározásához.

STRATÉGIAI SZEMLÉLETFORMÁLÁSRÓL

Hiába adsz bele mindent, nem sikerül fenntartani a kitűzött célokhoz vezető növekedést? A mindennapokban alkalmazott stratégiai szemlélet segít hatékonyabban kezelni az idődet, maximalizálni a teljesítményedet, elérni a céljaidat és javítani a munkád és az életed minőségét. A stratégiai gondolkodás elképesztő előnyöket jelent. Egy olyan eszköz, amely strukturálja az életedet, a vállalkozásodat, optimalizálja az erőforrásaidat és segít előre látni a potenciális kihívásokat, miközben világos irányt és motivációt biztosít a céljaid eléréséhez.

SZEMÉLYES MÁRKAÉPÍTÉSRŐL

Téged is érint. A személyes márkád megmutatja miben vagy jó, miért érdemes veled dolgozni, téged választani. Sokan az egész életüket úgy élik le, hogy azt gondolják, az énmárkaépítés nem más, mint a közösségi oldalakra posztolás, a tolakodó önfényezés elsajátítása, vagy népszerűségi verseny. Ők valójában soha nem szereznek átható tudást arról, kik is valójában és mit akarnak igazán.

FLOW-KAPCSOLÓKRÓL

A flow-élmény kulcsfontosságú a kiemelkedő teljesítmény eléréséhez. A flow-kapcsolóid felfedezésével az egyéni, belső tényezők képesek aktiválni azt az elmélyült állapotot, amelyben maximálisan tudsz koncentrálni, örömmel végzed a feladataidat, és kiemelkedő teljesítményt nyújtasz. Jobban felismered, milyen környezetek, tevékenységek vagy gondolkodásmódok segítik leginkább az elmélyülést és a hatékony munkát. A flow-állapot nemcsak a hatékonyságodat növeli, hanem a belső hajtóerők megértésének részét képezi.

KOMPETENCIÁK FEJLESZTÉSÉRŐL

Gyakori probléma, hogy az emberek nem tudják, milyen képességekre lenne szükségük egy adott cél eléréséhez. A klub biztosít számodra fejlesztő tréningeket, mentorprogramokat, és tematikus szakértői előadásokat, amelyek révén számos területen bővítheted a kompetenciáidat.

KREATIVITÁS FEJLESZTÉSRŐL

A kreativitás fejlesztése sokrétű folyamat, amely különböző módszerekkel támogatható. Számos előnyt jelent, legyen szó mindennapi élethelyzetekről, munkáról vagy személyes fejlődésről. A kreativitás fejlesztése lehetőséget ad arra is, hogy új utakat találj a sikerhez és az önmegvalósításhoz.

5/5
Alexandra rendkívül profi és ebben semmi túlzás nincsen. Pontosan tudja és egyértelműen kommunikálja, hogy mikor és mi a következő lépés. Nagyon élvezem a közös munkát, mert úgy érzem, hogy ezáltal én is fejlődök.
Legindi Tímea
5/5
Mióta Alexandrával dolgozunk, nem csak vállalkozóként, hanem önismeretben is rengeteget fejlődök. Tapasztalatait és tudását átadva sok innovatív projektben lehet részünk. Kreatív, kedves, őszinte és határozott személyiségével könnyen lehet azonosulni, hisz mindig tudja, hogy mi a következő legjobb lépés a vállalkozás sikeréhez.
PÁRKÁNYI RÉKA

Használd a stratégia és a történetek erejét!

 

A lehetetlen elérése nem csak a szerencsén múlik, hanem egy átgondolt, lépésről lépésre épített folyamaton, a tudatos összerendezésen. Minden „elemnek” megfelelő helyen és szerepben szükséges lennie a sikeres működéshez.

 

A klubban gyütt dolgozunk azon, hogy a történetedet, a hajtóerőidet és a képességeidet összhangba hozd, és igazi áttöréseket érj el.

… és hogy mindez ne csak a száraz elmélet maradjon, egy másik szálon egy ráismerő történeten keresztül a Te is lehetnél Klub fiktív karaktere is elkalauzol a belső hajtóerők, az önismeret és a csúcsteljesítők világában.

Frida Berill útja egy fiktív és megtörtént eseményeken alapuló regény formájában, fejezetenként, könnyedén olvashatóan áll rendelkezésedre a klub tudástára, előadásai és egyéb anyagai mellett.

Bemutatja, hogy az élet kihívásain keresztül miként lehet megtalálni a belső erőt és összehangolni a hajtóerőket a csúcsteljesítményhez. Frida Berill története nemcsak egy izgalmas olvasmány, hanem mély tanulságokkal is szolgál mindazok számára, akik a személyes fejlődés és siker útját keresik.

Többször elképzelted, milyen jó lenne, ha mindig ott állna melletted valaki, aki pont ahhoz ért, amihez te nem?

Segítek neked kidolgozni a személyes stratégiádat, kiteljesedni abban, amiben igazán jó vagy és elmesélni a történetedet.

⚛︎ Megújuló tudástárral fejlődhetsz: minden területen folyamatosan bővülő tudás – és készségfejlesztő tartalmak, egymásra épülő sorozatok. 

⚛︎ Minden kérdésedre választ kapsz: kérdezési lehetőség tőlem és a vendég szakértőktől

⚛︎ Rátalálsz a céljaid mögött az emberre: önismereti tesztek, kihívások, feladatok, előadások, önfejlesztő feladatok

⚛︎ Rátalálsz a személyes stratégiádra: lépésről lépésre felépítjük azt a rendszert, amivel fenntartható növekedést érhetsz el

⚛︎ Megtanulod felszabadultan (meg)élni a saját történetedet: a Frida Berill-sztori egy női útkeresés izgalmas, valósághű története, azonban túlmutat a regény lapjain, és elképesztően impulzív tartalomként életre kel egy magazin hasábjain is. 

Találd meg magad a sztoriban, és készülj fel a saját álmod megvalósítására!
 
⚛︎ Megvalósító szakértői háttércsapatot, támogató szövetségeseket, barátokat, közösséget kapsz: végre megbízhatsz magadban és a saját történetedben annyira, hogy nem másokét kell magadra erőltetned. 
 
⚛︎ Megtanulsz összehangolt rendszerekben gondolkodni: az egyik legfontosabb sikerfaktor, hogy megtanuld összehangolni a történetedet, a kompetenciáidat, a személyes céljaiddal és a külső elvárásokkal.
 

Ki lesz a mentorod a Te is lehetnél Programban?

Szalma-Czagány Alexandra vagyok,

a BrandStories Management alapítója, stratégiai szemléletfejlesztő, márkaépítők menedzsere, az out of the box gondolkodásmód elhivatott képviselője. Kreatív szakember, mentálhigiéniai prevenció specialista, képzésben lévő pszichológus hallgató.

A Frida Berill sztori az én történetem – fiktív és megtörtént eseményeken keresztül mesél rólam, rólad, rólunk.

Mi a te történeted és hogyan fogod elmesélni?

A történetmeséléshez való kapcsolatod valójában nem valamiféle küzdelmes viszony. Nem erőltetett, kötelező, napi posztolós feladat… (eddig talán ezt hitted?) A saját, valódi történetünk a leghitelesebb és legértékesebb forrásunk.
 
Ha azon gondolkodsz, neked van-e ilyen forrásod, meg tudod-e találni és tudod-e hosszútávon, komfortosan (!) használni, a válasz mindhárom kérdésre: 
IGEN!

Olvasnál még rólam?

Szalma-Czagány Alexandra hét éven keresztül volt a legnépszerűbb hazai női magazinok szerkesztője, újságírója.

Számos saját márkát fejlesztett, a nevéhez fűződik többek között az ország első női fesztiválsorozata, a médiadíjas „élő magazin koncepció” vagy a világ első márkatesztelő élményparkja, a BRAND TESTER Élménypark, az ország első virtuális sportmotivációs platformja és fesztiválja, valamint számos ügyfélmárka. 

Az elmúlt években kifejlesztette saját stratégiai módszertanát a márkaépítésben, ennek releváns része az önismereti feltárás, a kreativitás és karakterfejlesztés, amelyek végig jelen vannak a menedzsment munkafolyamataiban.

Legfőbb kutatási és gyakorlati területe a sikeres (én)márkaépítés, stratégiai, rendszerszemléletű megközelítéssel, különböző személyiségű és profilú vállalkozókra, magánszemélyekre egyénre szabva.

Szakmai sikereiről olyan üzleti médiák is beszámoltak, mint a Forbes vagy a Médiapiac. Énmárkaépítésről szóló TEDx előadását már több mint tízezren látták és számos szakmai média ajánlotta.

Mit ad neked a Te is lehetnél Tagság mindössze havi 12.500 Ft-ért?

Önismereti fókuszú tartalmak, tesztek

Átfogó stratégiai tudástár a személyes márkaépítéshez - lépésről lépésre

Frida Berill - Te is lehetnél Magazinregény - korlátlan online hozzáférés a fejezetekhez

Prémium hozzáférés vendégelőadók kurzusaihoz

TALK&GROW - Meséld el! Sikertörténetek mögött a VALÓDI történetek

READ&GROW - Olvasd el! Könyvajánló a tudásod és a készségeid bővítéséhez

Szakmai segítség a történeted, a kompetenciáid és céljaid összehangolásához

EGYÉNI KONZULTÁCIÓS LEHETŐSÉG az előfizetéses klubrendszerbe beépítve, hogy a lehető leghatékonyabban tudd alkalmazni a tanultakat, célzottan a saját területeiden és kihívásaidban.

Online klubtalálkozók, Közösség, rendszeres kérdezési lehetőség

Neked való, ha…

⚛︎ ... szeretnél önazonosan kommunikálni magadról, énmárkát építeni a munkahelyeden, felszabadultabban vállalni önmagad, tudatosabban kapcsolódni másokhoz és bővíteni az önkifejezési eszköztáradat.

⚛︎ ... hamarosan elindítanád a saját márkádat, de a lehető legkevesebbet szeretnél tesztelgetni, kész stratégiai tervvel indulnál el.

⚛︎ ... már van vállalkozásod, de elakadtál vagy új irányt adnál a fejlődésednek, rálátnál komplexen a fejlesztésre szoruló területek lehetőségeire.

⚛︎... szükséged van egy mentorra, megvalósító partnerre, menedzserre, aki a megfelelő szakértelemmel, tapasztalattal és empátiával teljes körűen melléd áll, kézen fog és “rábír arra, hogy megtedd, amire képes vagy.”

⚛︎... rendkívüli ár-értékért komplexen fejlesztenéd a márkádat, az énmárkádat, teljes rálátást szeretnél az összes területre.

⚛︎... a személyiséged és a történeted formálásában szeretnénel fejlődni.

Most éri meg leginkább csatlakoznod. Az alapító tagoknak ÖRÖKRE ez az ár marad + CSAKMOST bónuszok

HAVI ELŐFIZETÉS

12.500 Ft

Bármikor lemondható
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Kedvezményes alapítói ár! Hamarosan már csak emelt áron tudsz csatlakozni!
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Díjmentes belépőjegy a SZEMÉLYES MÁRKAÉPÍTÉS NAPJA eseményre
  • 3 hónap tagság után felhasználható 1x50 perces egyéni tanácsadás 45.000 Ft értékben
  • Folyamatosan bővülő Online videó- és feladattár
  • Számos területet stratégiai szemlélettel feldolgozó anyagok, kihívások
  • Frida Berill Magazinregény - korlátlan online hozzáférés a fejezetekhez
  • Online klubtalálkozók havonta
  • Élő kérdezési lehetőség
  • Talk&Grow -Meséld el! videósorozat korlátlan hozzáférés
  • Read&Grow - Olvasd el Könyvajánló
  • Az ár tartalmazza az ÁFA-t
Napi 277 Ft - megér ennyit a fordulópont, amire vársz?

6 HAVI ELŐFIZETÉS

62.500 Ft
Félévente számlázva
1 hónap ajándék
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Kedvezményes alapítói ár! Hamarosan már csak emelt áron tudsz csatlakozni!
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Díjmentes belépőjegy a SZEMÉLYES MÁRKAÉPÍTÉS NAPJA eseményre
  • 1 hónap tagság után felhasználható 1x50 perces egyéni tanácsadás 45.000 Ft értékben
  • Folyamatosan bővülő Online videó- és feladattár
  • Számos területet stratégiai szemlélettel feldolgozó anyagok, kihívások
  • Frida Berill Magazinregény - korlátlan online hozzáférés a fejezetekhez
  • Online klubtalálkozók havonta
  • Élő kérdezési lehetőség
  • Talk&Grow -Meséld el! videósorozat korlátlan hozzáférés
  • Read&Grow - Olvasd el Könyvajánló
  • Az ár tartalmazza az ÁFA-t
2 hónap ajándék

ÉVES ELŐFIZETÉS

125.000 Ft
Évente számlázva
2 hónap ajándék
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Kedvezményes alapítói ár! Hamarosan már csak emelt áron tudsz csatlakozni!
  • 𝐂𝐒𝐀𝐊 𝐌𝐎𝐒𝐓 BÓNUSZ: Díjmentes belépőjegy a SZEMÉLYES MÁRKAÉPÍTÉS NAPJA eseményre
  • Azonnali hozzáférés 1x50 perces egyéni tanácsadásra 45.000 Ft értékben
  • Folyamatosan bővülő Online videó- és feladattár
  • Számos területet stratégiai szemlélettel feldolgozó anyagok, kihívások
  • Frida Berill Magazinregény - korlátlan online hozzáférés a fejezetekhez
  • Online klubtalálkozók havonta
  • Élő kérdezési lehetőség
  • Talk&Grow -Meséld el! videósorozat korlátlan hozzáférés
  • Read&Grow - Olvasd el Könyvajánló
  • Az ár tartalmazza az ÁFA-t

Az énmárkaépítés téged is érint

 A személyes márkád megmutatja miben vagy jó, miért érdemes veled dolgozni, téged választani.

“Egy jól felépített márka nem a külsőségekkel kezdődik – a belső alapokra épül.”

Rengetegen az egész életüket úgy élik le, hogy azt gondolják, az énmárkaépítés nem más, mint a közösségi oldalakra posztolás, a tolakodó önfényezés elsajátítása, vagy népszerűségi verseny. Ők valójában soha nem szereznek átható tudást arról, hogy kik is valójában és mit akarnak igazán.
 
A probléma és a megoldás ugyanonnan fakad – mi köze a személyiségednek, a valódi tulajdonságaidnak, a valódi történetednek az énmárkaépítéshez?

NE MARADJ VÁLASZ NÉLKÜL!

HOGYAN FIZETHETEK?

Csak kártyával. Az előfizetés automatikusan megújul. Ha nincs kártyád, de szeretnél Klubtag lenni, írj egy e-mailt a hello@brandstories.hu címre!

Hogy működik az előfizetés?

Minden hónapban/6 havonta/évente automatikusan vonjuk a klubtagság díját az általad megadott bankkártyáról.

Bármikor lemondhatom a tagságot?

Igen. A magyar jogszabályoknak megfelelően a vásárlástól számított 14 napon belül elállási jogot biztosítunk. Az elállási szándékodat feltétlenül írásban jelezd nekünk a hello@brandstories.hu e-mail-címen. 

A havidíjról válthatok 6 havi vagy éves előfizetésre?

Igen. A váltás pillanatában a 6 havi / éves díjat vonjuk le, és a felváltás pillanatától már él is az új előfizetésed.

 

“Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki aki rábír, hogy megtegyük, amire képesek vagyunk.”

Ralph Waldo Emerson